Társadalmi felelősségvállalás

A társadalmi és gazdasági kár minimalizálása érdekében a VIDEOTON rendkívül fontosnak tartja, hogy a védekezés, megelőzés hatékony legyen. Vannak területek, ahol a megfelelő intézkedések időbeni foganatosításával a járvány valamennyire kontroll alatt tartható. Meggyőződésünk, hogy ezeket a modelleket kell követnünk.

A koronavírus elleni védekezést támogatja a VIDEOTON

A VIDEOTON HOLDING ZRt. csatlakozott a Denso Magyarország Kft. 10 millió forintos felajánlásához, amelyet az új koronavírus (COVID-19) elleni védekezésre fordítanak Székesfehérváron.
A köznyelvben (új) koronavírusként ismert, Európát is elérő járvány hatalmas kihívás elé állítja az érintett országokat, egészségügyi rendszereket, intézményeket, vállalatokat és magánszemélyeket egyaránt. A vírus sajnos már hazánkban is okozott megbetegedéseket, amelynek kapcsán a rendszerváltás óta nem látott korlátozó intézkedések kerültek bevezetésre.


A társadalmi és gazdasági kár minimalizálása érdekében a VIDEOTON rendkívül fontosnak tartja, hogy a védekezés, megelőzés hatékony legyen. Vannak területek, ahol a megfelelő intézkedések időbeni foganatosításával a járvány valamennyire kontroll alatt tartható. Meggyőződésünk, hogy ezeket a modelleket kell követnünk.
Adományunkkal szeretnénk hozzájárulni, hogy legyen fedezet városunkban minél több helyes gyakorlat átvételére, és ezzel lelassítsuk a terjedést, mert ez az egyetlen módszer arra, hogy az egészségügyi rendszer elviselje a várható óriási nyomást. Az anyagi támogatáson túl a VIDEOTON további lépéseket kíván tenni a védekezés előmozdítása érdekében.


Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár város polgármestere a tegnapi napon közösségi média oldalán köszönte meg a két székesfehérvári nagyvállalat összesen 20 millió forintos adományát, és arra kérte a vállalatokat és magánszemélyeket, hogy amennyiben lehetőségük engedi, csatlakozzanak a támogatáshoz, és ezzel segítség az orvosok, szakemberek, intézmények munkáját!
Az adományokat az 12023008-00153647-06700001 számú önkormányzati számlára „koronavírus elleni védekezés” közlemény feltüntetésével lehet utalni.

 

Lélegeztetőgépeket adományozott a VIDEOTON

A VIDEOTON HOLDING ZRt. több, a koronavírus elleni küzdelemben használható védőeszközt, és a betegség kezelésében nélkülözhetetlen, speciális, non-invazív lélegeztetőgépet adományozott a Fejér Megyei Szent György Kórháznak és a Dél-Pesti Centrumkórháznak.
A VIDEOTON felelős vállalatként fontos feladatának érzi, hogy lehetőségeihez képest segítse a küzdelem első frontjában álló egészségügyi intézményeket és könnyítsen a rajtuk lévő nyomáson. A járvány kitörésekor a vállalatcsoport 10 millió forintos anyagi támogatást juttatott a székesfehérvári védekezési alapba, és március folyamán betegszállítás céljára egy mikrobuszt adott át a helyi kórháznak. A jelenlegi adomány egy további lépés az előbbieken túl. A VIDEOTON erős mérnöki tudásbázisának, beszerzési ismereteinek, és –nem utolsósorban- pénzügyi stabilitásának köszönhetően további, gyakorlati segítséget is képes nyújtani a küzdelemben leginkább érintett első vonalbeli intézmények számára.

A légzéstámogatás fontos feladat a COVID-19 betegség gyógyításban, ezért a VIDEOTON 5 db non-invazív lélegeztetőgépet szerzett be a professzionális orvosi eszközök gyártójaként jól ismert olaszországi Dimar Srl.-től mintegy 12 millió Ft értékben. A készülékek április utolsó hetében érkeztek be a gyártótól.

Ezekből a Fejér Megyei Szent György Kórház részére 2020. április 30-án a VIDEOTON nevében Sinkó Ottó adott át 3 db lélegeztetőgépet és a hozzájuk tartozó kiegészítőket, illetve azt a 10 db magas minőségű 3M gyártmányú félálarcot, amelyhez a VIDEOTON 3D technológiával gyártott olyan szelepeket, amelyekkel a legmagasabb fokú védelem garantálható az egészségügyi személyzet számára. A VIDEOTON társ-vezérigazgatója emellett további alternatív védőeszköz fejlesztésekről tájékoztatta a kórház vezetőségét, majd kiemelte, hogy az első vonalban küzdők nincsenek magukra hagyva, és a jövőre nézve is felajánlotta a vállalatcsoport segítségét.

A székesfehérvári kórház mellett más intézmények is támogatásban részesültek: a Dél-Pesti Centrumkórháznak a 2 db lélegeztetőgépet juttattunk el. Amennyiben további igény adódik, úgy újabb 5 gép vásárlására van lehetőségünk, amelyek május közepétől elérhetőek. A dunaújvárosi és a kaposvári kórházakkal is megtörtént a kapcsolatfelvétel.

 

A VT ES Kft. 3D nyomtatott alkatrészek segítségével támogatja a vírus elleni küzdelmet

A VIDEOTON tagvállalata, a székesfehérvári VT ES Kft. 2016-ban kezdte meg együttműködését egy SLA 3D nyomtatók fejlesztésére és gyártására szakosodott vállalattal.
Az együttműködésnek köszönhetően több mint 2 éven keresztül gyártott partnerének nyomtatókat, míg napjainkban a termék szerviz tevékenységéhez kapcsolódó feladatokat látja el. A 3D nyomtatás segítségével történő orvosi felhasználású eszközök előállítása nem új keletű ötlet, így a COVID-19 járvány hazai megjelenésekor adta magát, hogy a VT ES KFt. is megkeresse azt az alkalmazási területet, ahol a vírus elleni küzdelem szolgálatába állíthatja ezt az egyre szélesebb körben elterjedő alkatrészgyártási megoldást.

Komoly mérnöki elemzői munkát követően jelenleg két féle műszaki megoldáshoz készülnek a nyomtatott alkatrészek. Az egyik egy ismert sportszer áruház által forgalmazott búvármaszkok orvosi védőmaszkká történő alakítását segíti elő. A maszk átalakításához elengedhetetlen 3D nyomtatott elemek – szájsebészetben is használt – biokompatibilis gyanta felhasználásával készülnek. A búvármaszk orvosi célra történő használatához 2 darab 3D nyomtatott alkatrészre van szükség, amelyek egyike a szájnál lévő szelepet iktatja ki, míg a másik, az úgynevezett adapter, amelyet a maszk tetejére lehet illeszteni, és az ebbe csatlakoztatható 2 darab HME szűrő segítségével akadályozza meg a vírusok 99, 9+%-ának az emberi szervezetbe történő bejutását.

Az így átalakított maszkból- 1-1 kísérleti darab gyártása és tesztelése után- 10 db különböző méretűt már meg is kapott a Fejér Megyei Szent György Kórház intenzív osztálya. A terv 40 darab kisméretű és 60 darab nagyméretű maszk elkészítése.

A másik műszaki megoldással egyszerűbb légző maszkot lehet venturi maszkká alakítani, amely lehetővé teszi a megfelelő arányú oxigén-levegő keverék biztosítását, légzőkészülék nélkül. Ehhez -egy online elérhető alap dizájn felhasználásának segítségével - mindösszesen csak egy szelepet kell nyomtatni, ugyanabból a gyantából, amelyet az előzőekben bemutatott megoldásnál is használnak. Az ezzel a megoldással készített maszkokból 10 darabot kapott a FMK intenzív osztálya.

Ezen felül a Dél Pesti Centrum Kórház is kifejezte érdeklődését a VIDEOTON HOLDING ZRt. vezetőségénél a termékek iránt. Eddig 10 darab - az egyszerűbb maszkokhoz szükséges venturi szelep mintát szállított számukra a VT ES Kft.

A VIDEOTON természetesen mindkét alkalmazást ingyen biztosítja az egészségügyi intézmények számára.