Környezetvédelem

A VIDEOTON cégcsoport elkötelezett a környezettudatosság, valamint az energiahatékonyság folyamatos növelése mellett. Környezetvédelmi és energiapolitikánk kialakításakor figyelembe vesszük a legkorszerűbb technológiák alkalmazását, számos olyan beruházást valósítottunk meg, amely nemcsak a jelen, hanem a jövő generácói számára is értéket jelent.

Energetika

VIDEOTON Naperőmű

A Videoton Holding ZRt. Naperőmű – sikeres próbatermelést követően - 2019. augusztus elején megkezdte üzemszerű működését, becsatlakozva ezzel a vállalatcsoport hatékony energiafelhasználási-, energiahatékonysági-, és környezettudatos irányítási rendszerébe.

A VIDEOTON vállalatcsoport törekszik a környezettudatos működésre, a megújuló energiaforrások helyi alkalmazására. Jelentős energia felhasználóként régóta tanulmányozzuk a napenergia hasznosítását, elektronikai cégként technológiailag a legmagasabb kategóriába tartozunk. Üzemeink megkövetelik a klimatizálást, a hőmérséklet és a páratartalom szabályzást. Fontos szempont, hogy a napenergia termelése akkor van napi csúcsán, amikor az üzemeknek – országos és helyi szinten is – a legnagyobb szüksége van rá, így a napelem parknak számunkra önmagában szinergikus hatása van.

A Videoton mindig konzervatív, óvatos módon közelíti meg a számára új működési területeket. Ezért úgy döntöttünk, hogy első lépésként egy kisebb pilot projektet indítunk, ezen keresztül ismerjük meg a napelem park működési környezetét, így, első lépéseként épült meg a jelenlegi 500 kW-os napelempark, a Videoton Székesfehérvári Ipari Park egy eddig kihasználatlan, 1,5 hektáros területét igénybe véve. A kivitelezést sok hónapos tervezői munka-, hatósági engedélyeztetési eljárások előzték meg. A VT-Naperőmű építése ez év nyarán készült el, a próbaüzem 2019. június 17-én indult, majd ezt követően napjainkban már az üzemszerű termelés folyik. A termelt villamos áramot az E.ON hálózatán keresztül a MAVIR veszi át.

Nagy hangsúlyt fektettünk az üzembiztonságra, a megbízhatóságra, megfelelő minőségű alkatrészek beépítésére, a várható hosszú élettartamra. Az 1986 db SHARP napelem, 546 kWp beépített teljesítménnyel bír. Éves szinten várhatóan 650 – 700 MWh villamosenergiát fog biztosítani, ami 225-245 tonna/év CO2 kibocsátás megtakarításnak felel meg, ebből a szempontból ez egyenértékű egy 41 hektáros tölgyerdő CO2 elnyelésével.

Egyebek közt szempont volt a korszerű technológia választása, ezért az erőmű SolarEdge teljesítményoptimalizáló rendszerrel készült. Ennek lényege, hogy panel-páronként szabályozza a termelést, ezzel a lehető legmagasabbra állítva be az erőmű hatásfokát, a termelt villamosenergia mennyiségét, az esetleges meghibásodásokról - a meghibásodott eszköz pontos kijelölésével - azonnali információt kapunk, lehetővé téve ezzel a gyors beavatkozást.

A VT-Naperőmű projekt teljes költsége közel 200 M Ft, amelyet a Videoton saját forrásából finanszírozta. A projekt magában foglalja a napelem parkot, annak elektromos és fizikai védelmét, valamint az E.ON-nál szükséges alállomás átalakítások költségét is. Amennyiben a tapasztalatok a várakozásoknak megfelelőek lesznek, további napelem park bővítéseket is tervezünk.

Hulladékhő energetikai hasznosítása

A VIDEOTON vállalatcsoport nagy hangsúlyt fektet a minél hatékonyabbb és környezetbarátabb energiaelőállításra, így a Székesfehérvári Ipari Parkban két technológiai folyamatban történik a hulladékhő nagyarányú hasznosítása.

Központi kompresszorház
  • a sűrített levegős rendszerek a hazai ipar villamosenergia-felhasználásának kb. 10%-át teszi ki
  • a sűrített levegő előállítása energiaintenzív folyamat, így a hatékonyan megtermelt levegő energiát takarít meg, csökkenti a CO2-kibocsátást, ezzel kíméli a környezetet
  • a csavarkompresszorok a bevezetett villamos energiát szinte teljes egészében hőenergiává alakítják át
  • ennek a hőnek akár 96%-a visszanyerhető és hasznosítható
Telephelyi távhőszolgáltatás
  • a telephely központi kazánházában történik a távhő környezetbarát előállítása
  • a korszerű kondenzációs kazánok segítségével a füstgáz hulladékhője hasznosításra kerül

A VIDEOTON vállalatcsoport Székesfehérvári Ipari Parkjában hasznosított hulladékhő mennyisége ~ 60-70 db átlagos családi ház éves fűtési hőszükségletével egyenértékű, az így fel nem használt földgáz mennyiség ~ 100 ezer m3/év, ami ~ 200 tonna/év CO2 megtakarítást jelent.

Központi levegő előkészítés energetikai racionalizálása

A székesfehérvári telephelyen a sűrített levegő előállítása központi kompresszorházban történik. A központosított levegőtermelés lehetővé teszi a fogyasztói igények hatékony és környezetbarát ellátását:

  • a levegőtermelés során keletkező hulladékhő hasznosításra kerül
  • üzemelő kompresszoraink korszerű, alacsony fajlagos energia-felhasználású gépek, melyek vezérlését felülrendelt gépcsoport vezérlő biztosítja

  1. évben modernizálásra került a sűrített levegő kondicionálását végző szárító géppark.
  • a teljes megtermelt levegő szárítása korszerű, inverteres hűtőgépekkel történik
  • a szárítás villamosenergia-igénye közel a felére csökkent

 

Önkéntes munka

Te szedd!

A VIDEOTON-Kaposvár 40 önkéntessel idén is csatlakozott az országos TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! felhíváshoz.

Az akcióra invitáltuk a kaposvári VIDEOTON ipari park többi tagját is, melynek a Fino-Food Kft. és a Lakics Gépgyártó Kft. munkatársai is 20-20 fővel örömmel tettek eleget. Egy óra alatt csaknem negyven zsáknyi hulladékot sikerült összeszedni a Kenyérgyár utca, a Zöldfa utca és az Izzó utca környékén. Cégünk munkatársai azért vesznek évről évre részt a környezetvédelmi összefogásokban, mert fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, közvetlen munkakörnyezetünk tisztaságát és nem vagyunk restek tenni is ezért. Talán így azok is felfigyelnek az ügyre, akiket nem foglalkoztat élénken a környezetünk megóvása. Köszönet minden VIDEOTON, Fino-Food Kft. és Lakics Gépgyártó Kft. munkatársnak, aki részt vett a programon és velünk szedte!